Karriertörténet. I. rész
2008.03.19. 19:02
Elvárok mindenféle ajándékot férfiaktól, de a tudat, hogy nem vagyok rászorulva, hogy be tudjam bizonyítani, hogy nem vagyok, nekem nagyon fontos. Olyan, hogy beüljek egy bárba és várjam, hogy kifizessék a számlámat, nincs. Ezzel akarom bizonyítani az önállóságomat. Nem tudom, mit akarok bizonyítani magamnak. Fura. Azt se mondhatom, hogy rossz gyerekkorom volt. Tényleg mindent megkaptam. Nem tudom, mi visz állandóan előre ebbe az irányba. Nem tudom, mi ragadott el, amikor elindultam, elkezdtem egy életet élni. Éppen ezt. Ilyet. Amiről nem is tudom milyen. Nekem fogalmam sincs milyen vagyok, pedig valamilyennek kell lennem.
Nincs semmi amit megbánjak, pedig voltak mocskos dolgaim. Két mocskos ügyem mindenesetre volt. Az egyik, hogy a gyerekemet intézetbe adtam, mikor megszületett. Ez a legmocskosabb. A másik az, hogy börtönbe kerültem. Ezeket nem vagyok képes kitörölni. Na jó, bőgni nem akarok. Lehet, hogy ezért próbálok bizonyítani az emberek felé. Mint egy hülye, mert tulajdonképpen nincs szükség azt bizonyítani, hogy más vagyok. 4 hónapot töltöttem börtönben. Az embereknek egy jó része sokkal több időt volt börtönben. Nem okvetlenül ilyenekhez akarom hasonlítani magam, de rengeteg ismerősöm van, aki még csak nem is törődik azzal, hogy hol volt, mit csinált. Vagy csak látszólag, felém nem mutatja. Én se feléjük. Nem az a kapcsolat köztünk. Szinte természetes, hogy az olyan mint én, már egy kicsit volt benn üzletszerű kéjelgésért, közveszélyes munkakerülésért. Valutázást is a nyakamba varrták. Előbb-utóbb bekövetkezik, ha valaki állandóan pénzt vált be portásoknál, pincéreknél. Akkor már megszületett a gyerekem. Beadtam intézetbe, aztán egy idő mulva mentem a sittre. Nem függ össze, börtön nélkül is beadtam volna. Gyerek az intézetben, anya a kaptárban. Ezeket tartom a legsúlyosabbaknak, és mivel így érzem, kihat az életemre.
./.
