(folyt.)

Az anyámmal baráti kapcsolatban voltam, nyugodtan megmondhattam volna neki, hogy terhes vagyok. Elvetethettem volna. És nem mertem megmondani. Éppen azért, mer az anyám annyira bízott bennem. Hazudtam neki. A hazugságomba úgy belebonyolódtam, hogy nem mertem már később beszélni, bevallani. Az anyu csak azt vettte észre, hogy nő a mellem. Sose volt kis mellem, de ezt egy idő után föltűnőnek találta. Azt mondta elvisz orvoshoz, mert biztos hormonzavaros vagyok. A végén bevallottam, hogy terhes vagyok, de akkor már megmozdult a gyerek. A hasam alig dudorodott. Keveset ettem. Cigiztem és ittam végig. Na jó, nem részegségig. Elmentünk az orvoshoz. Nem vették el. Mindent kitaláltam, az is, hogy négertől estem teherbe. Az hittem, ez majd hat, ennyi eszem volt. Volt még egy lehetőség, hogy valaki titokban, engedély nélkül megcsin lja jó pénzért. Ezt az anyám nem engedte. Talán félt is, hogy belehalok vagy nyomorék leszek.

Ilyen voltam akkor. Éppen az anyámmal nem mertem őszinte lenni, aki mindenben mellettem állt, akivel mindent megbeszélhettem volna. Senkivel nem beszéltem meg semmit. Szégyelltem anyám előtt a terhességet. Annyira bízott bennem az anyám, hogy az hittem, ezzel nagy csalódást okozok. Azt nem tudom mire gondoltam, hogy én hogy oldom meg, az anyám nélkül. Gyereket nem akartam az biztos. Egy kicsit azt hittem, hogy akarok. Nem éreztem át annak a súlyát, mi az egy gyereket megszülni és nevelni. Tizennyolc éves múltam.

./.