Nagyon jó gyerekkorom volt. Először is jó körülmények között éltem. És szeretetet kaptam mindenkitől. A nagyszüleim körülrajongtak. Szeretettel vett körül mindenki kivéve az apámat, mármint az édesapámat, aki beiktatott harmincöt évi szünetet, csak utána találkoztunk. Négyéves koromig rengeteg időt töltöttem a nagymamáéknál. Lementünk egyszer a nagy szerelmemmel is Miskolcra, még élt ott egy nagynéném, hozzá.

Apám külföldre ment. Mondta az anyámnak, jöjjön, meg én is. De anyám nem indult el. Svédországban él, klasszikus zenész, és zeneakadémiai igazgatóként ment nyugdijba. Az anyám azzal indokolta a maradását, hogy nem indul el egy kis gyerekkel, szerintem viszont már nem szerette apámat. Mindig külföldön volt az apám, alig tartózkodott itthon pár hónapot évente.
Bécsben találkoztunk. Nekem a kezem lábam remegett. Mentem be a szállodába. A hallban rám nézett, megismert, és hátba vágott, de jól nézel ki. Mintha csak egy hete látott volna. Nagyon sokáig nem érdekelt, hogy van e, nem érdekelt, hogy nem telefonál, nemjön haza. Mikor tizenhat éves lettem, ki akart vitetni egy svájci intézetbe, mert akkor éppen Svájcban élt. Más intézet lett volna mint amibe én a fiamat raktam. Talán azért is hittem azt, hogy az intézet valami jó hely. Sokáig bánkódtam, hogy miért nem engedett az anyám.
Aztán anyu férjhez ment, az apám megnősült, elvett egy svéd nőt, azzal van azóta is, vele együtt vártak rám Bécsben.

Anyámék uj házassága szerelmi házasság volt. Lett egy nevelőapám. Jó nevelőapa volt addig, míg nem született meg a közös gyerekük. Az anyám meg, aki tényleg családcentrikus, a testvéremet nem szereti. A saját gyerekét. Fiú. Anyámon jobban csodálkozom, mint saját magamon. El se tudom képzelni az anyámról, akit jó anyának tartok, hogy miért közömbös a fia iránt.

Csak egyet hibáztatok anyámban, azt hogy mindent rám hagyott. Lehet, hogy ha agyonver, akkor is kurva leszek. De ennyire nem kellett volna elkényeztetnie. Hat évig éltek együtt aztán elváltak és az öcsém az apámhoz került. Az öcsém születése után kezdődtek a balhék, miattam. Amit csak tetézett az, hogy terhes lettem. Még a svédországi apámnak is megírták, hogy zabigyereket szülök. Nevelőapám attól a perctől fogva, hogy gyereke lett, átment mostohába. Az anyám még a kórházban volt, vártuk haza. Takarítanom kellett. Éjjel kettőkor jött az apám, hogy még a fürdőszobát is ki kell takarítanom. Másnap reggel mentem iskolába. Mondtam, nem bírom. Nagyon megvert. Nem árultam el az anyámnak de egyre gyakrabban vert. A szomszédok mesélték el anyámnak. Kezdődött, hogy elválnak, nem válnak. Vigyázott, lehetőleg úgy ütött, hogy ne látszódjon meg. Ha éppen nem bántott, gyilkolt a tekintetével. Érdekes, hogy nem panaszkodtam, bezárkóztam magamba, pedig az anyámmal jó viszonyban voltunk. Egyszer kihagyott az óvatossága, meg is rugdalt. Fantasztikus, hogy egyáltalán nem jutnak eszembe a kiváltó okok.

Annyira elhúzódott a válásuk, hogy nálunk érte az apámat a terhesség is. Gondolom anyámnak se lehetett könnyű. Választani a két gyerek közül, meg negyvenöt éves korában egyedül maradni. Egy idő után teljesen hidegen hagyott mit csinál, ha megütött sose sírtam. Nagyon keveset voltam otthon. Hónapokig nem is beszéltünk mert kurva lettem. Mikor a terhességem kiderült meg akart jól verni, de valahogy nem sikerült. Akkor már alig jártam haza. Anyám meg rám hagyta.Mikor elkezdtem járni az első fiummal tizenöt éves koromban, anyámék épp elmentek valahová. Meg volt beszélve anyámmal, hogy bulit rendezek, míg ők nincsenek otthon. Jellemző, hogy az apának már meg se mertük mondani a bulit. Egyszer csak csöngetnek. Az apám áll az ajóban. Meglátta a társaságot, irtózatos dühbe gurult. Szabályosan kilökdöste, kirugdosta a barátaimat. Valamit otthon felejtett, azért jött vissza pechemre.

./.