Fontos tudni, hogy alapvető változásokat nem lehet egykönnyen elérni, és még kevésbé megtartani. Ha azt akarjuk, hogy tartósak legyenek, állandóan dolgozni kell rajtuk. Senki sem kapja ajándékba a sikert. Ne legyetek maximalisták. Ne várjhatok egyszerre túl sokat. Ez könnyen illékonnyá teheti a változásokat. Ha azonnal a hibát keresed párodban és azt nézed, mi hiányzik vagy mi a rossz, nem fogod észrevenni a pozitiv folyamatot és azokat az erőfeszítéseket, amik valóban megszülettek. Ha azonban a megtanult készségek és ismeretek elmélyítését tűzitek ki célul, szükségetek lesz egymás bátorítására.

Fontos, hogy ne csak a sikerért adjatok magatoknak vagy egymásnak "jópontot", hanem magáért az igyekezetért, az erőfeszítésért is. Haladni csak erőfeszítések árán lehet, és ha a bíztatás hiányzik, sosem következik be a kívánt változás. Az is fontos, hogy a pillanatnyi sikereket ne a végcélhoz, hanem a kezdei állapothoz mérd. Ha az elképzelt ideál mellé állítod magad a kép biztosan lehangoló lesz, de ha azt tartod szem előtt, honnan indultatok, akkor többnyire van okod elégedettségre.

A tökéletlenségre figyelés, a hibák iránti megszállottság komolyan végzetes lehet. A házasságlevelekre érdemes lenne ráírni a fgyelmeztetést:

" A maximalizmus káros az egészségre".

Miközben mindenki hosszú távra köt házasságot, sokat úgy szervezik mindennapjaikat, mintha ez a kapcsolat lenne a legkevésbé fontos. Haragot, feszültséget is nem ritkán úgy öntünk rá párunkra, mintha ez lenne a legkevésbé féltendő, legteherbíróbb kapcsolatunk. Ez nem jelenti azt, hogy soha semmin nincs vita vagy veszekedés, a baj az, ha maga a kapcsolat minden más mögé lesz sorolva. Igy mindketten csak hiányérzetekkel, megbántottsággal és haraggal küszködtök, míg végleg szét nem hullik az egykor oly értékes kötelék.

Van még egy akadály, amit le kell kűzdeni ha valóban jobb életet akartok kezdeni: fel kell dolgozni a múltbeli sérelmeket és haragokat. Nincs ember, aki ne lenne időnként dühös a társára. Nagyon magasak az elvárásaink. Meg kell tudnunk bocsájtanunk egymás hibáit, meg kell szabadulnunk apró sérelmeinktől és csalódásainktól. Aki ezt nem tanulja meg, boldogtalanságra van ítélve.

A szerelem és a szex összeforraszt. Érzelmi köteléket teremt egy másik emberrel, miközben testünket is egyesíti. Ilyenkor megszűnik a magány és az elszigeteltség minden érzése. Csak az tud másokkal meghitten boldog lenni, aki önmagával is elégedett. Az ember ugyanis hajlamos úgy gondolkodni másokról ahogy önmagáról gondolkodik.

Dőlj hátra a székedben, gondold végig az életed, és idézd fel, mikor voltál a legboldogabb.Talán friss az élmény, de az is lehet, hogy nagyon régi. Csukd be a szemed egy pillanatra, és idézd vissza akkori boldogságodat, azt az érzést, hogy szereted magad és a világot. Engedd, hogy megtöltse egész bensődet.

Most pedig képzeld el, hogy életed utolsó napját éled. Haldokolsz, de nincsenek fájdalmaid. Nyugodt vagy, fekszel az ágyadban tudva, hogy közeledik a vég. Elfogadással várod. Mindegy, hogy selyem ágyban, vagy poros földön fekszel - egyik sem megy veled, amikor kilépsz majd az életből. Nincs jelentősége. Se szegénység, se gazdagság nem jelent már számodra semmit. Anyagi javak, titulusok, rangok és minden földi hatalom jelentéktelenné vált.
Amint igy fekszel és előtted az örökkévalóság, mit látsz most a legfontosabbnak? Munkasikereidet? Kocsidat? az elegáns környéket ahol laksz? A bankszámlád? A megszerzett ékszereket?
Ha igazán magadba nézel biztosan látod ezeknek a javaknak a földhözragadtságát. Az tűnik majd visszatekintve a legfontosabbnak, amikor boldog voltál, amikor fontos voltál valakinek, amikor szerettél valakit aki ezt viszonozta.

Életünk teljesítményei kétségtelenül sok jó érzést adnak, de lelkünk mélyén tudjuk, hogy emberlétünket döntően kapcsolataink teszik széppé vagy sivárrá. Millióan tekintik ráadásnak a szeretetet, holott lehetne ez a tengely is. Rohannak mindennapjaink terheivel, építik karrierjüket, futnak a munkába, futnak a boltokba, hogy még többet vegyenek és vigyenek haza, és futnak a szórakozásaikra. Ezekre fordítják energiáik legnagyobb részét, miközben legfontosabb kapcsolataik gondozás hiján kiszáradnak és eltorzulnak.

A kiscsaládok és csonka családok korszakában nagyobb szükségünk van a szeretet biztonságára mint őseinknek valaha volt. Változások mindig jönnek, de azt a változást, amire nekünk van szükségünk, csak mi küzdhetjük ki. Minél többünknek sikerül, annál kevésé lesz ijesztő lakhely a Föld.

Gordon iskola