(folyt.)

Jött a nyár. Kértem, hogy legyen neki nyári szünete. Adják ki nekem a gyereket nyárra, valamennyi időre. Ellenőrizhetnek nálam bármit. Persze úgyse tudtak volna ellenőrizni, mert a látszat az volt, hogy a Lalival élek együtt. Hogy mi volt még mögötte, abba senkinek nem lehetett betekintése. Mindenárom vissza akartam szerezni a gyerekemet és én akartam nevelni. Kértem, hogy ősszel, már éntőlem járhasson iskolába, addig ugyis lebonyolódik az ügy a gyámhatóságnál. Legyen átmenet a nyár, szokja meg nálam a fiam. Nem utasították el. Behozták a nevelőszülők az intézetbe a gyereket abból a célból, hogy átadják nekem. Ezek a faszok elmondták az úton a gyereknek, hogy most fogsz az anyukáddal találkozni. Eszük az nem volt sok. A gyerek először is borzasztóan izgatott lett. Másodszor meg amikor meglátott nem tudta, mi van. Nagyon rossz volt. Várta a mamáját és én álltam ott. És engem már ismert. Csak nézett. Te vagy az anyukám? Sírtam. Igen. Gyere elmegyünk a nagymamához. Nem örült. Összeomlott. A csepeli papa, mama jóvoltából. Nem is az ő hibájuknak tekintem, hanem a hülye intézeti elképzelésnek volt köszönhető ez a helyzet. A gyerek számára gyanús, egyre gyanúsabb, kiszámíthatatlanabb lettem. Ha én voltam az anyja, minek kellett úgy sétálnunk mint az idegeneknek? Kezdett elfogadni, talán meg is szeretni mint egy idegent, miközben tudta, hogy van valahol egy anyja. Még egy tekerés jött be, hazudozás, mintha nem lett volna elég. Nem tudtam neki elmagyarázni miért történt így. Egy hétévesnek mit mondjak? De nem is kérdezte.

Anyám épp befejezte a takarítást. Várta az unokáját. A gyerek nem ejtette ki a száján se azt, hogy anyu, se azt, hogy nagymama. Hiába kértük. Gonosznak éreztem a gyerekemet az akkori eszemmel. Kérdeztem tőle, menjünk ki a mamához Csepelre? Próbaképpen, provokációból. És azt felelte, hogy menjünk. Mindig ki kellett vinnem őt. Otthagytam egy időre, aztán érte mentem.

Aztán elkezdtem vásárolni neki. Mindenfélét. Édességet, cipőt, ruhát, játékokat. Amit csak meglátott, megnézett én megvettem. Hogy érezze más környezetbe került. De hiába. Én legalábbis másként képzeltem a hatást. Örömtelenül járt-kelt, örömtelenül játszott a játékokkal. Semmi mosoly, semmi amit el szerettem volna érni. Elképzeltem a nagy találkozást. Hogy nekem is új életem lesz mellette. Szóval azt az együttlétet, amikor nyiltan bevallhatom, hogy az anyja vagyok. Nagy szar lett belőle. Nyüglődés.

Az ebben a mocskos, hogy én dühödtem föl. ÉN, aki évekig nem törődtem vele.

Éreztem, hogy az anyja vagyok ennek a gyereknek, és nem vagyok jó anya. Állandóan focizni akart. Az proli sport, mondtam én a hülye anya. Menjél vívni, teniszezni. Igy próbáltam átnevelni magamnak. Szegény csak a labdát rúgta volna legszívesebben a téren. Vittem mindenfelé, színházba, hangversenyre, múzeumba. Kiváncsi voltam, mi az amire ráérez, ami kell neki. Cirkuszba jártunk amit utálok. Operába is elcipeltem. Muris volt. Rohangáltunk egyik programról a másikra, de nem örült, nem érdekelte.

./.