Volt egy fiú akit úgy hívtam, hogy Fogatlan Pepi, mivel fölül kiverte két fogát.  Egy étterem közelében laktunk, és a barátja ott dolgozott az étteremben . Sokat járt hozzá, és mikor jött, gyakran látott engem az erkélyen, vagy  az utcán, egyszer össze is ütköztünk, mikor kirohantam a kapun. Végül összeismerkedtünk, először haverság lett belőle, majd ő lett az első férjem aki elvett azért, mert teherbe estem, igaz, nem tőle.

 Még szűz voltam, mikor elvitt a Pipacsba. Mivel nekem 11 órára haza kellett érnem épphogy nyitásra beültünk, s rögtön indulhattam is haza. Párszor mégis lementünk így, és a zongorista egyszer azt mondta, hogy olyan szép ez a lány, nem szabad ide járnia, mert kurva lesz. Fölháborodtam, hogy én még szűz vagyok, és járok egy fiúval.A fiú akivel jártam, közben elvette a szüzességemet. Több mint másfél év kellett hozzá, hogy beleegyezzem.  Elég borzalmasnak találtam a szüzességem elvesztését. Utána pár hétig nem is kivántam a szexet.   Pár hónap után vége is lett a kapcsolatnak ezzel a fiúval. Csak a haverommal a Fogatlannal jártam ide-oda. Megint levitt a Pipacsba. Megláttam egy osztrák fiút, aki gyönyörű volt. Elkezdtünk beszélgetni, és egy idő után kérdezte, hogy megyünk?  Én mondtam, hogy igen. Lefeküdtünk. Nem kértem semmit, de adott nyolcszáz forintot, ami akkor komoly összeg volt. Mivel a Pipacsból vitt el, automatikusan úgy gondolta, hogy kurva vagyok. Beszélni nem igazán tudtunk, mivel én alig gagyogtam valamit németül. A Vörös Csillagba vitt. Ilyen a véletlen. Akkor még elég kevés szálló működött Budapesten, nem nagyon volt választás.  A nyolcszáz forintot ugy tette a táskámba, hogy nem is láttam. Amikor elővettem a kapukulcsot este akkor találtam meg a pénzt. Megbeszéltünk randevut is a Pipacsba. Jött, megint feltaxiztunk a Vörös Csillagba, megint adott. Itt volt egy hétig, megcsináltuk minden nap. Közben megismerkedtem egy másik osztrákkal is, akivel nem feküdtem le, mégis telenyomott pénzzel. Ki se léptünk a Pipacsból, de adott. Én meg elfogadtam. Mondom a Fogatlannak, mi ez? Miért adnak ezek örökké pénzt? Ezek kurvák? Rámutattam a lányokra akik körülöttünk ültek. Mondta, hogy ja!  Aztán  majd   minden nap lejártam. Egy idő után elfogadtak, felülhettem közéjük a bárpulthoz.

Az anyu nem tudta konkrétan, mit csinálok. Szenvedtem, hogy hazudnom kell.  Kitaláltam programokat a haverjaimmal, barátnőimmel akiket ismert. Anyu örült, hogy ezzel a társasággal vagyok.  A pénzemből elkezdtem vásárolgatni. Az anyám kiszúrta. Azt hazudtam, hogy megismerkedtem egy fiúval, tőle kapom. El lehetett hinni, mert egy divatos parfüm annyiba került, mint amennyit egy lefekvéséért adtak nekem. Aztán csináltattam egy kigyóbőr cipőt, ezt már nem lehetett olyan könnyen megmagyarázni.

Egyre gyakrabban maradtam ki. Anyám elvárta, hogy bemutassam a barátaim.  Ez a  férfiaknak is érdekes volt, hogy bemutattam őket anyámnak,  nemcsak egyszerűen baszás van.  Nem mindenkit cipeltem el hozzánk, csak akiről gondoltam, hogy visszatérő lesz, vagy már vissza is tért. Igy aztán rájött, hogy nem egy barátom van, hanem több. Mindegyiknél azt mondtam, hogy feleségül vesz. Tényleg egy darabig abban a hitben éltem, hogy mindegyik szerelmes belém és el is venne ha akarnám. Basztam velük, fizettek, de mindegyikük találkozni akart  velem még. Másnap, harmadnap, vagy ha újra jöttek Magyarországra. Ajándékokkal halmoztak el. Az új találkozók persze ettől függetlenül újabb pénzbe kerültek, ez törvény volt. Bár pénzért csináltam, és teljesen világos volt már számomra, hogy kurva vagyok, elhittem, vagy elhitettem magammal, hogy belém vannak esve. Nincs sok különbség, hogy csak eljátsza valaki, vagy tényleg úgy van. 

Egyszer mentem haza éjszaka, anyám meg sírt. Kérdeztem, hogy miért? Mert hogy ő ezt nem bírja, ne csináljam. Próbáltam meggyőzni anyámat, hogy nekem ez jó. Nem sikerült, és olyanokat mondott, hogy meg ne tudja, mert agyonvág. Nem sikerült meggyőznie. Szenvedett miattam és érdekes, hogy nem érdekelt, semmit nem tettem azért, hogy ne szenvedjen.

./.

 

Szerző: muttifrutti

komment

Címkék: életem

Nagyon jó gyerekkorom volt. Először is jó körülmények között éltem. És szeretetet kaptam mindenkitől. A nagyszüleim körülrajongtak. Szeretettel vett körül mindenki kivéve az apámat, mármint az édesapámat, aki beiktatott harmincöt évi szünetet, csak utána találkoztunk. Négyéves koromig rengeteg időt töltöttem a nagymamáéknál. Lementünk egyszer a nagy szerelmemmel is Miskolcra, még élt ott egy nagynéném, hozzá.

Apám külföldre ment. Mondta az anyámnak, jöjjön, meg én is. De anyám nem indult el. Svédországban él, klasszikus zenész, és zeneakadémiai igazgatóként ment nyugdijba. Az anyám azzal indokolta a maradását, hogy nem indul el egy kis gyerekkel, szerintem viszont már nem szerette apámat. Mindig külföldön volt az apám, alig tartózkodott itthon pár hónapot évente.
Bécsben találkoztunk. Nekem a kezem lábam remegett. Mentem be a szállodába. A hallban rám nézett, megismert, és hátba vágott, de jól nézel ki. Mintha csak egy hete
látott volna. Nagyon sokáig nem érdekelt, hogy van e, nem érdekelt, hogy nem telefonál, nemjön haza. Mikor tizenhat éves lettem, ki akart vitetni egy svájci intézetbe, mert akkor éppen Svájcban élt. Más intézet lett volna mint amibe én a fiamat raktam. Talán azért is hittem azt, hogy az intézet valami jó hely. Sokáig bánkódtam, hogy miért nem engedett az anyám.
Aztán anyu férjhez ment, az apám megnősült, elvett egy svéd nőt, azzal van azóta is, vele együtt vártak rám Bécsben.

Anyámék uj házassága szerelmi házasság volt. Lett egy nevelőapám. Jó nevelőapa volt addig, míg nem született meg a közös gyerekük. Az anyám meg, aki tényleg családcentrikus, a testvéremet nem szereti. A saját gyerekét. Fiú. Anyámon jobban csodálkozom, mint saját magamon. El se tudom képzelni az anyámról, akit jó anyának tartok, hogy miért közömbös a fia iránt.

Csak egyet hibáztatok anyámban, azt hogy mindent rám hagyott. Lehet, hogy ha agyonver, akkor is kurva leszek. De ennyire nem kellett volna elkényeztetnie. Hat évig éltek együtt aztán elváltak és az öcsém az apámhoz került. Az öcsém születése után kezdődtek a balhék, miattam. Amit csak tetézett az, hogy terhes lettem. Még a svédországi apámnak is megírták, hogy zabigyereket szülök. Nevelőapám attól a perctől fogva, hogy gyereke lett, átment mostohába. Az anyám még a kórházban volt, vártuk haza. Takarítanom kellett. Éjjel kettőkor jött az apám, hogy még a fürdőszobát is ki kell takarítanom. Másnap reggel mentem iskolába. Mondtam, nem bírom. Nagyon megvert. Nem árultam el az anyámnak de egyre gyakrabban vert. A szomszédok mesélték el anyámnak. Kezdődött, hogy elválnak, nem válnak. Vigyázott, lehetőleg úgy ütött, hogy ne látszódjon meg. Ha éppen nem bántott, gyilkolt a tekintetével. Érdekes, hogy nem panaszkodtam, bezárkóztam magamba, pedig az anyámmal jó viszonyban voltunk. Egyszer kihagyott az óvatossága, meg is rugdalt. Fantasztikus, hogy egyáltalán nem jutnak eszembe a kiváltó okok.

Annyira elhúzódott a válásuk, hogy nálunk érte az apámat a terhesség is. Gondolom anyámnak se lehetett könnyű. Választani a két gyerek közül, meg negyvenöt éves korában egyedül maradni. Egy idő után teljesen hidegen hagyott mit csinál, ha megütött sose sírtam. Nagyon keveset voltam otthon. Hónapokig nem is beszéltünk mert kurva lettem. Mikor a terhességem kiderült meg akart jól verni, de valahogy nem sikerült. Akkor már alig jártam haza. Anyám meg rám hagyta.Mikor elkezdtem járni az első fiummal tizenöt éves koromban, anyámék épp elmentek valahová. Meg volt beszélve anyámmal, hogy bulit rendezek, míg ők nincsenek otthon. Jellemző, hogy az apának már meg se mertük mondani a bulit. Egyszer csak csöngetnek. Az apám áll az ajóban. Meglátta a társaságot, irtózatos dühbe gurult. Szabályosan kilökdöste, kirugdosta a barátaimat. Valamit otthon felejtett, azért jött vissza pechemre.

./.

Szerző: muttifrutti

komment

Címkék: életem

 

 

Nem szeretek gyötrődni. Azok a vágyak, amelyek nem valósulnak meg, és még ki sem próbálja az ember hogy mik, nagyon rossz hatással lehetnek a lelkivilágra, gyötrődést okoznak. Biztos nem haltam volna bele, ha nem próbálok ki bizonyos dolgokat. De kipróbáltam. Nagyon jó volt, de nem vágyom arra, hogy mindig ez legyen. Nem kívánok mindenkivel mindent. Nem a  disznólkodást kívánom, hanem a férfit tetőtől-talpig. Az más amikor pénzért csináltam. Soha nem csókolóztam az ilyen paciensekkel, a számra érzékenyebb vagyok mint a testemre. Az, hogy megdugtak, nem zavart. Ha mégis csókolóztam, az azt jelentette, hogy én is kívánom. Általában nem én akartam a palival lenni, hanem ő akart velem lefeküdni, ezért fizetett meg. Munkában nincs csókolózás. Volt olyan is, hogy munkának indult, és jobb lett. Nekem is tetszett, és még zsebbe is nyúlt.


Képtelen vagyok eldönteni gonosz vagyok-e vagy sem. Csak a saját kényelmem érdekel. Minden embert úgy akarok magam körül tudni, hogy ők alkalmazkodjanak
hozzám. Én képtelen vagyok. Az alkalmazkodás volt, hogy a nagy szerelmemmel három év után összeköltöztünk. Nem is működött. Pedig akartam. A gyerek miatt. A tudat, hogy minden nap kötelező mutatványok vannak nem bírom. Attól borulok ki, hogy meg kell csinálnom valamit. KELL. Miközben megcsinálom, abszolut gondosan. Egy darabig. És addig se szívből.  Azt mondják kurvákból lesz a legjobb feleség. Énrám ez nem érvényes. Én nem ismerek olyan lányt, kurvát aki jó feleség lenne.  A pénz nagyon fontos nekem, de soha nem tudnék együtt lenni senkivel pénzért. Már együtt élni. Egy nő, mindegy hogy kurva vagy nem kurva, csak akkor tud jó feleség lenni, ha szereti a férjét, ne adj isten tiszteli is. Az én környezetemben nincs ilyen.

Velem még sose történt olyan, hogy valamit nem csináltam meg és utána rájöttem, hogy jó, hogy nem csináltam meg. Először is mindent megcsináltam. Ha mégsem, akkor azt megbántam amit nem.  Mi lett volna ha a nagy szerelmem nem ivott volna. De ivott. És én most örülök, hogy vége lett, eltünt a szerelem.  Én boldog ember vagyok tulajdonképpen. Nincs semmi amit megbántam az életemben. Még a börtönt sem. Ha megvonok magamtól valamit azért teszem, nehogy a gyerekem megtudjon rólam olyat, amit nem akarok. A gyerekem tudja, hogy millió ismerősöm van, de azt nem tudja, hogy hánnyal feküdtem le. Mégiscsak az anyja vagyok. Csak azt látja, hogy szeretnek az emberek.
 Dühít mikor a csajokról beszél. Hogy ki volt meg, ki nem, meg ki lehetne meg. Valahol az anyja vagyok. Jó, hogy mindent
megbeszélünk, mégis idegesit, hogy ilyeneket elmond. Talán azért, mert én meg nem mondom el, hogy kivel fekszem le. Tudat alatt engem zsarol?   Az ezredrészét se sejtheti annak, ami velem történt. Még szűz volt , járt egy lánnyal és azt kérte, hogy menjünk el orvoshoz irassunk föl tablettát a lánynak. Az már nem. Az legyen a lány anyjának a dolga. Elmesélte, hogy már minden volt, csak még nem dugtak. Mi az, hogy minden? Rám néz. Miért te nem tudod? Ha azt mondom tudom, mit gondol rólam. Ha úgy teszek, hogy nem tudom hazudok. Zavarban vagyok a gyerekem előtt.  Mikor kérdezősködött el kellett magyaráznom, nem volt apja, nekem kellett mindenre válaszolnom.  Ha nem mondom, kitől tudja meg? Hiányzott a férfi a családból. Nem volt kivel focizni, meccsre járni. Én meg szarul neveltem és kész. Nem nekem köszönhető, hogy nem lett teljesen hülye. Saját magának.

Mikor visszakerült hozzám, sokat meséltem, fölolvastam neki. De nem szokott rá az olvasásra. Az anyám a mai napig minden nap órákig olvas vagy  rejtvényt fejt. Én is olvastam ha kedvem és időm volt. Látta, hogy olvasunk, de ő nem. Csak ujságokat vett a kezébe. Meg nagyon érdekelte a csillagászat.

Nagyon furcsa volt, hogy hétéves koráig alig ismertem, aztán egyszer csak egy ágyban aludtam vele. Én nem tudok együtt aludni senkivel, legalábbis hosszú távon nem. És a gyerek soha nem bújt hozzám. Mikor elaludt, azt figyeltem hogy szuszog. Több mint egy évig nem szólitott anyunak. Ezért is haragudtam.  Soha nem kérdezte meg hol az apja, miért nincs apja. Én ennek örültem. Talán magamtól kellett volna elmondanom neki?  Később azt meséltem, hogy disszidált az apja, de nem látom rajta, hogy vágyódna utána.

 

./.

 

 

Szerző: muttifrutti

komment

Címkék: életem

(folyt.)

Nem úgy közelítettem hozzá ahogy kellett volna. Nem volt bennem érzés. Se anyai, semmilyen. Nem csak a gyerek esetében volt ez igy, másokkal is ilyen lett a stílusom. Szerintem így születtem.

Egyre jobban magába zárkózott a gyerek. Két szót nem tudtam már beszélni vele. Megkérdeztem tőle, mondd meg, hol rontottam el, változtatok rajta. Azt válaszolta, hogy már késő! Tizenhárom éves volt.
Pedig én annyi szeretetet kaptam gyerekkoromban. Anyám is úgy kényeztetett el, hogy mindent megadott. Én sem voltam bújós, pusziszkodós.
És nem tanult a fiam. Ült az anyám mellette órákig, én is. Nem és nem. Piszmogott. Oda se figyelt. Nekiestem, nagyon megvertem. Utána megint rájöttem, hogy gonosz vagyok. Miért nincs türelmem a gyerekhez? Miért lett volna? senkihez se volt. Elhatároztam, hogy öngyilkos leszek. Minek élek?
A verés után történt. Fölautóztam a Vörös Csillag szállodába, jól bevacsoráztam, kivettem egy szobát. Előszedtem a gyógyszereket, kirakosgattam az ágy mellé. Bekapkodtam mind egy szálig. Akkor még a Lali állandóan keresett, naponta többször is. Mondta a gyerek, hogy sírtam és elmentem. Erre Lali rögtön telefonált az egyik barátnőmnek. Ráérzett, hogy gáz van. És tudta, hogy nem merem fölvágni az ereimet, nem ugrom a Dunába, hanem biztos kényelmes körülmények között próbálok magammal végezni. Végigtelefonálták az összes szállodát. Rámtörték az ajtót.., ha kicsit később fedeznek fel el is aludtam volna végleg.
Mentők, kórház, gyomormosás, pszichológus, minden. Aztán haza. Kezdődött megint előlről. Nem változtam meg, és a gyerek sem. Nem bírtam úgy közelíteni hozzá, ahogy kellett volna. Megőrültem tőle.
Megint csak azt gondoltam, hogy azzal tudom a gyereket magamhoz kötni, magamhoz édesgetni, ha kap tőlem valamit. Minél többbet. Az ajándékok, ez az én mániám. Szétvetett a düh, hogy nem örül, nem érdekli. A fiam sok mindent örökölt tőlem. Olyasmiket, amiket magamban gyűlöltem. Konok, makacs, bocsánatot nem kér. Néha úgy éreztem meg tudnám fojtani.

Senkinél nem éreztem ezt, csak a nagy szerelmemnél. Ott is gyilkolni tudtam volna. Azt elértem, hogy a fiam nem dohányzik, nem csavarog, nem iszik. Lehet, hogy nem is én értem el? Épp ez az ami rettenetesen izgat. A nagy szerelmemet képtelen voltam megakadályozni abban, hogy alkoholizáljon. Én lehetek a baj gerjesztője, hiszen én is iszom. Jó, nem lettem alkoholista. Három évig voltunk együtt a nagy szerelmemmel. Három év után jöttem csak rá, hogy holtvágányon futunk. Megbolondultam már tőle.

Alkoholista volt, de tagadta. Egy centivel a föld fölött járt ilyenkor. Elüldöztem, kirúgtam, tomboltam. Disszidált. Találkoztam vele Amerikában. Borzalmas állapotban láttam viszont a pofáját. Nem akart ő elmenni, én tápláltam bele. Tulajdonképpen én tartottam el. Ez volt az egyik ok. Amúgy egy intelligens jó fejű ember volt. A fiam úgy nézett rá, mint egy istenre. Együtt is éltünk egy évig hárman. A fiam nem tudott olyat kérdezni tőle, amire ne válaszolt volna. Egy évig majdnem úgy néztünk ki, mint egy család, mégis ez volt a legrosszabb év. Borzalmasan éreztem magam.
Mikor felébredt, az első dolga volt, hogy megitta a sörét vagy a barackpálinkát. Undorodtam. Állandóan ugyanaz a műsor ismétlődött, ha boldog volt azért ivott, ha összevesztünk azért ivott. Nem bírtam már elviselni. Ő volt az egyetlen férfi az életemben, akivel három évig minden nap szeretkeztem.
Kinn járt Németországban, ezalatt kibéreltem egy lakást. Irtam neki egy levelet, hogy ide és ide jönnön, mert van lakásunk. Odajött oda is költözött. Ahogy együtt laktunk más lett. Nekem senkivel se jó állandóan együtt. Nem tudom magam kiismerni. Ha távol van valaki vágyom rá, ha odajön, unom. Nem az zavar, hogy a reggelit az ágyba viszem. Hajnal ötkor, amikor hazamentem, lefeküdtem, tudtam, hgy tízkor föl kell kelnem, főznöm, mosnom vagy vasalnom kell. Mire hazajött a gyerek az iskolából vagy a szerelmem a szerkesztőségből, minden készen volt. Mikor befejeztem, lefeküdtem aludni, és ők csak azt látták, hogy alszom. Egyszer beszólt a nagy szerelmem, hogy mindig döglesz?
A kurva anyátokat. minden meg van főzve, ki van mosva. Három vagy öt órát aludtam, hát még álmos vagyok. Magyarázzam? A hűtő mindig tele volt. Én kerestem meg a pénzt a kajára is. Egy diplomás embernek álljak oda magyarázkodni? Amit ő keresett azt mind el is itta. Vasárnap, amikor nem dolgozott ott ült a nyakamon a bárba, nem hagyott dolgozni, csak ivott, az én pénzemen persze.

./.

Szerző: muttifrutti

komment

Címkék: életem

(folyt.)

Jött a nyár. Kértem, hogy legyen neki nyári szünete. Adják ki nekem a gyereket nyárra, valamennyi időre. Ellenőrizhetnek nálam bármit. Persze úgyse tudtak volna ellenőrizni, mert a látszat az volt, hogy a Lalival élek együtt. Hogy mi volt még mögötte, abba senkinek nem lehetett betekintése. Mindenárom vissza akartam szerezni a gyerekemet és én akartam nevelni. Kértem, hogy ősszel, már éntőlem járhasson iskolába, addig ugyis lebonyolódik az ügy a gyámhatóságnál. Legyen átmenet a nyár, szokja meg nálam a fiam. Nem utasították el. Behozták a nevelőszülők az intézetbe a gyereket abból a célból, hogy átadják nekem. Ezek a faszok elmondták az úton a gyereknek, hogy most fogsz az anyukáddal találkozni. Eszük az nem volt sok. A gyerek először is borzasztóan izgatott lett. Másodszor meg amikor meglátott nem tudta, mi van. Nagyon rossz volt. Várta a mamáját és én álltam ott. És engem már ismert. Csak nézett. Te vagy az anyukám? Sírtam. Igen. Gyere elmegyünk a nagymamához. Nem örült. Összeomlott. A csepeli papa, mama jóvoltából. Nem is az ő hibájuknak tekintem, hanem a hülye intézeti elképzelésnek volt köszönhető ez a helyzet. A gyerek számára gyanús, egyre gyanúsabb, kiszámíthatatlanabb lettem. Ha én voltam az anyja, minek kellett úgy sétálnunk mint az idegeneknek? Kezdett elfogadni, talán meg is szeretni mint egy idegent, miközben tudta, hogy van valahol egy anyja. Még egy tekerés jött be, hazudozás, mintha nem lett volna elég. Nem tudtam neki elmagyarázni miért történt így. Egy hétévesnek mit mondjak? De nem is kérdezte.

Anyám épp befejezte a takarítást. Várta az unokáját. A gyerek nem ejtette ki a száján se azt, hogy anyu, se azt, hogy nagymama. Hiába kértük. Gonosznak éreztem a gyerekemet az akkori eszemmel. Kérdeztem tőle, menjünk ki a mamához Csepelre? Próbaképpen, provokációból. És azt felelte, hogy menjünk. Mindig ki kellett vinnem őt. Otthagytam egy időre, aztán érte mentem.

Aztán elkezdtem vásárolni neki. Mindenfélét. Édességet, cipőt, ruhát, játékokat. Amit csak meglátott, megnézett én megvettem. Hogy érezze más környezetbe került. De hiába. Én legalábbis másként képzeltem a hatást. Örömtelenül járt-kelt, örömtelenül játszott a játékokkal. Semmi mosoly, semmi amit el szerettem volna érni. Elképzeltem a nagy találkozást. Hogy nekem is új életem lesz mellette. Szóval azt az együttlétet, amikor nyiltan bevallhatom, hogy az anyja vagyok. Nagy szar lett belőle. Nyüglődés.

Az ebben a mocskos, hogy én dühödtem föl. ÉN, aki évekig nem törődtem vele.

Éreztem, hogy az anyja vagyok ennek a gyereknek, és nem vagyok jó anya. Állandóan focizni akart. Az proli sport, mondtam én a hülye anya. Menjél vívni, teniszezni. Igy próbáltam átnevelni magamnak. Szegény csak a labdát rúgta volna legszívesebben a téren. Vittem mindenfelé, színházba, hangversenyre, múzeumba. Kiváncsi voltam, mi az amire ráérez, ami kell neki. Cirkuszba jártunk amit utálok. Operába is elcipeltem. Muris volt. Rohangáltunk egyik programról a másikra, de nem örült, nem érdekelte.

./.

Szerző: muttifrutti

komment

Címkék: életem

(folyt.)

Aztán megszületett és akkor se éreztem semmit. Csak a fájdalmat közben. Úgy került intézetbe, hogy a fiú, akivel jártam, a televiziónál dolgozott és ott a kollégák nagyon foglalkoztak velünk, már a nők. Ők mondták legyen intézet. Én úgy képzeltem, hogy az intézet olyan, mint régen, amikor a jobb módú családok betették a gyerekeiket intézetbe. Kiderült, hogy mégse olyan jó az állami gondozás. Először rendszeresen látogattam, aztán nem rendszeresen. Lejártam az éjszakába ugyanúgy mint előtte. Sőt jobban, mert előtte bele se tudtam jönni, olyan hamar teherbe estem. Biztos ezért se éreztem semmit akkor a gyerek iránt. Egy olasz az apja. Lejártam az éjszakába, mint a többi lány, és valahogy elfelejtettem, hogy van gyerekem. Hét évig. Három évig nem törődtem csak tulajdonképpen vele, de hétéves volt már, amikor visszakaptam. Egyszerűen nem tudtam kihozni. Később már a börtön miatt, mert volt ez a priuszom. Mindent elkövettem volna, hogy magamhoz vegyem. Nem engedték, hogy lássam. Az anyámnak azért nem adták olda, mert vele laktam. Bejártam az intézetbe, hogy mondják meg hol van. Nem mondták meg. Borzalmas évek voltak. Amikor elkezdtem járni a Lalival, akkor nyilt remény arra, hogy megváltozzon ez a helzyet. Mert ő biztosíték volt. Adott egy papírt, hogy az élettársa vagyok, ami nem volt igaz, mert nem éltünk együtt, és akkor megtudhattam, hol a fiam. Találkozhattam vele, de a gyereknek nem mondhattam meg, hogy én vagyok az anyja.

Megbeszéltük, hogy az intézetből valaki elviszi a fiamat meg egy kislányt sétálni, és találkozunk a Moszkva téri metróállomáson. VÉletlenül. Mintha ismerném a gondozónőt. Borzalmas, kacifántos, undorító volt. Ezt engedélyezték. Álltam remegve. Megláttam a fiamat. Szerencsétlen kis fazont. Elindultam velük sétálni. Fölmentünk a várba, mint egy filmben, régen. Úgy éreztem magam, mint valami szörnyű szívszorító intézeti sztoriban, nem is az én életemben. Nem beszélt a fiam semmit. Normális ruhában volt, nem lehetett rajta látni, hogy intézeti.

Sétáltunk, hallgattunk. Megkérdezte hány óra van. Mondom nincs órád? Nincs. Na akkor ha legközelebb találkozunk kapsz tőlem egy órát. Azt hittem, egy gyerek, akinek nincs semmije egy órának megörül majd. De nem érdekelte a gyereket egyáltalán. Az se, hogy fog kapni egy órát, és az se amikor már megkapta.

Egyszer csak rámjött egy sírógörcs séta közben. Na azt megkérdezte, hogy miért sírok. Mint egy idegentől. Azt válaszoltam neki, fáj a hasam. Az intézeti nő majdnem fölöklelt a tekintetével, hogy mi ez? Csak nem borultam ki? Mert akkor vége a sétáknak. El se tudtam volna képzelni, hogy megint teljesen elszakadjak a fiamtól.

A séta végén kérdeztem akarsz velem még találkozni? Teljesen fapofával, fahangon mondott igent. Nem érdekelte, lát vagy nem lát. Nem voltam neki senki. Másodszor amikor odaadtam neki az órát, kicsi barátságosabb lett. Lenyomtunk egy sétát megint. A harmadik vagy negyedik sétán a végén, elváláskor megkérdezte a fiam tőlem, hogy miért nem megyek ki hozzájuk? Ha akarod kimegyek mondtam. Az intézeti nő megint gyilkos szemeket meresztett rám,de már leszartam a nézését. Nem mondták meg hol lakik, de a fiam egyszerűen közölte velem a címet. Na jó kimegyek hozzád vasárnap. Kimentem Csepelre, egy részeges idős férfi meg egy néni vállalta el a fiamat. Ez nekik bevételi forrást jelentett. Bunkó proli család, akiktől a gyerek nem tanul, hanem még talán felejtett is náluk. Autóval jártam már akkor. Erre fölcsillant a gyerek szeme. Kocsi? és elmegyünk autózni?

Megint csak azt erőltették, ne mondjam meg ki vagyok. Mégis hogy gondolják mikor tudja meg? Majd ők megmondják. Áh... szóval így autóztunk. Én a profi kurva, mert az voltam, egy fiúval Csepelen, akiről csak én tudtam, hogy a fiam.

Visszavittem. Jössz még máskor is? Akkor jövök amikor csak akarod? Mindig csak búcsuzáskor kezdtünk jobban beszélgetni, előtte meg nagyokat hallgattunk.

./.

(folyt.)

Az anyámmal baráti kapcsolatban voltam, nyugodtan megmondhattam volna neki, hogy terhes vagyok. Elvetethettem volna. És nem mertem megmondani. Éppen azért, mer az anyám annyira bízott bennem. Hazudtam neki. A hazugságomba úgy belebonyolódtam, hogy nem mertem már később beszélni, bevallani. Az anyu csak azt vettte észre, hogy nő a mellem. Sose volt kis mellem, de ezt egy idő után föltűnőnek találta. Azt mondta elvisz orvoshoz, mert biztos hormonzavaros vagyok. A végén bevallottam, hogy terhes vagyok, de akkor már megmozdult a gyerek. A hasam alig dudorodott. Keveset ettem. Cigiztem és ittam végig. Na jó, nem részegségig. Elmentünk az orvoshoz. Nem vették el. Mindent kitaláltam, az is, hogy négertől estem teherbe. Az hittem, ez majd hat, ennyi eszem volt. Volt még egy lehetőség, hogy valaki titokban, engedély nélkül megcsin lja jó pénzért. Ezt az anyám nem engedte. Talán félt is, hogy belehalok vagy nyomorék leszek.

Ilyen voltam akkor. Éppen az anyámmal nem mertem őszinte lenni, aki mindenben mellettem állt, akivel mindent megbeszélhettem volna. Senkivel nem beszéltem meg semmit. Szégyelltem anyám előtt a terhességet. Annyira bízott bennem az anyám, hogy az hittem, ezzel nagy csalódást okozok. Azt nem tudom mire gondoltam, hogy én hogy oldom meg, az anyám nélkül. Gyereket nem akartam az biztos. Egy kicsit azt hittem, hogy akarok. Nem éreztem át annak a súlyát, mi az egy gyereket megszülni és nevelni. Tizennyolc éves múltam.

./.

Karriertörténet. I. rész

2008.03.19. 19:02



Elvárok mindenféle ajándékot férfiaktól, de a tudat, hogy nem vagyok rászorulva, hogy be tudjam bizonyítani, hogy nem vagyok, nekem nagyon fontos. Olyan, hogy beüljek egy bárba és várjam, hogy kifizessék a számlámat, nincs. Ezzel akarom bizonyítani az önállóságomat. Nem tudom, mit akarok bizonyítani magamnak. Fura. Azt se mondhatom, hogy rossz gyerekkorom volt. Tényleg mindent megkaptam. Nem tudom, mi visz állandóan előre ebbe az irányba. Nem tudom, mi ragadott el, amikor elindultam, elkezdtem egy életet élni. Éppen ezt. Ilyet. Amiről nem is tudom milyen. Nekem fogalmam sincs milyen vagyok, pedig valamilyennek kell lennem.

Nincs semmi amit megbánjak, pedig voltak mocskos dolgaim. Két mocskos ügyem mindenesetre volt. Az egyik, hogy a gyerekemet intézetbe adtam, mikor megszületett. Ez a legmocskosabb. A másik az, hogy börtönbe kerültem. Ezeket nem vagyok képes kitörölni. Na jó, bőgni nem akarok. Lehet, hogy ezért próbálok bizonyítani az emberek felé. Mint egy hülye, mert tulajdonképpen nincs szükség azt bizonyítani, hogy más vagyok. 4 hónapot töltöttem börtönben. Az embereknek egy jó része sokkal több időt volt börtönben. Nem okvetlenül ilyenekhez akarom hasonlítani magam, de rengeteg ismerősöm van, aki még csak nem is törődik azzal, hogy hol volt, mit csinált. Vagy csak látszólag, felém nem mutatja. Én se feléjük. Nem az a kapcsolat köztünk. Szinte természetes, hogy az olyan mint én, már egy kicsit volt benn üzletszerű kéjelgésért, közveszélyes munkakerülésért. Valutázást is a nyakamba varrták. Előbb-utóbb bekövetkezik, ha valaki állandóan pénzt vált be portásoknál, pincéreknél. Akkor már megszületett a gyerekem. Beadtam intézetbe, aztán egy idő mulva mentem a sittre. Nem függ össze, börtön nélkül is beadtam volna. Gyerek az intézetben, anya a kaptárban. Ezeket tartom a legsúlyosabbaknak, és mivel így érzem, kihat az életemre.
./.

Szerző: muttifrutti

komment

Címkék: életem

Gyöngyvirág :-)))

2008.03.19. 06:34

A "szex kontra szerelem" önismereti tréningnek VÉGE!
Új történet indul hamarosan.

Szerző: muttifrutti

komment

Címkék: virág kék

Fontos tudni, hogy alapvető változásokat nem lehet egykönnyen elérni, és még kevésbé megtartani. Ha azt akarjuk, hogy tartósak legyenek, állandóan dolgozni kell rajtuk. Senki sem kapja ajándékba a sikert. Ne legyetek maximalisták. Ne várjhatok egyszerre túl sokat. Ez könnyen illékonnyá teheti a változásokat. Ha azonnal a hibát keresed párodban és azt nézed, mi hiányzik vagy mi a rossz, nem fogod észrevenni a pozitiv folyamatot és azokat az erőfeszítéseket, amik valóban megszülettek. Ha azonban a megtanult készségek és ismeretek elmélyítését tűzitek ki célul, szükségetek lesz egymás bátorítására.

Fontos, hogy ne csak a sikerért adjatok magatoknak vagy egymásnak "jópontot", hanem magáért az igyekezetért, az erőfeszítésért is. Haladni csak erőfeszítések árán lehet, és ha a bíztatás hiányzik, sosem következik be a kívánt változás. Az is fontos, hogy a pillanatnyi sikereket ne a végcélhoz, hanem a kezdei állapothoz mérd. Ha az elképzelt ideál mellé állítod magad a kép biztosan lehangoló lesz, de ha azt tartod szem előtt, honnan indultatok, akkor többnyire van okod elégedettségre.

A tökéletlenségre figyelés, a hibák iránti megszállottság komolyan végzetes lehet. A házasságlevelekre érdemes lenne ráírni a fgyelmeztetést:

" A maximalizmus káros az egészségre".

Miközben mindenki hosszú távra köt házasságot, sokat úgy szervezik mindennapjaikat, mintha ez a kapcsolat lenne a legkevésbé fontos. Haragot, feszültséget is nem ritkán úgy öntünk rá párunkra, mintha ez lenne a legkevésbé féltendő, legteherbíróbb kapcsolatunk. Ez nem jelenti azt, hogy soha semmin nincs vita vagy veszekedés, a baj az, ha maga a kapcsolat minden más mögé lesz sorolva. Igy mindketten csak hiányérzetekkel, megbántottsággal és haraggal küszködtök, míg végleg szét nem hullik az egykor oly értékes kötelék.

Van még egy akadály, amit le kell kűzdeni ha valóban jobb életet akartok kezdeni: fel kell dolgozni a múltbeli sérelmeket és haragokat. Nincs ember, aki ne lenne időnként dühös a társára. Nagyon magasak az elvárásaink. Meg kell tudnunk bocsájtanunk egymás hibáit, meg kell szabadulnunk apró sérelmeinktől és csalódásainktól. Aki ezt nem tanulja meg, boldogtalanságra van ítélve.

A szerelem és a szex összeforraszt. Érzelmi köteléket teremt egy másik emberrel, miközben testünket is egyesíti. Ilyenkor megszűnik a magány és az elszigeteltség minden érzése. Csak az tud másokkal meghitten boldog lenni, aki önmagával is elégedett. Az ember ugyanis hajlamos úgy gondolkodni másokról ahogy önmagáról gondolkodik.

Dőlj hátra a székedben, gondold végig az életed, és idézd fel, mikor voltál a legboldogabb.Talán friss az élmény, de az is lehet, hogy nagyon régi. Csukd be a szemed egy pillanatra, és idézd vissza akkori boldogságodat, azt az érzést, hogy szereted magad és a világot. Engedd, hogy megtöltse egész bensődet.

Most pedig képzeld el, hogy életed utolsó napját éled. Haldokolsz, de nincsenek fájdalmaid. Nyugodt vagy, fekszel az ágyadban tudva, hogy közeledik a vég. Elfogadással várod. Mindegy, hogy selyem ágyban, vagy poros földön fekszel - egyik sem megy veled, amikor kilépsz majd az életből. Nincs jelentősége. Se szegénység, se gazdagság nem jelent már számodra semmit. Anyagi javak, titulusok, rangok és minden földi hatalom jelentéktelenné vált.
Amint igy fekszel és előtted az örökkévalóság, mit látsz most a legfontosabbnak? Munkasikereidet? Kocsidat? az elegáns környéket ahol laksz? A bankszámlád? A megszerzett ékszereket?
Ha igazán magadba nézel biztosan látod ezeknek a javaknak a földhözragadtságát. Az tűnik majd visszatekintve a legfontosabbnak, amikor boldog voltál, amikor fontos voltál valakinek, amikor szerettél valakit aki ezt viszonozta.

Életünk teljesítményei kétségtelenül sok jó érzést adnak, de lelkünk mélyén tudjuk, hogy emberlétünket döntően kapcsolataink teszik széppé vagy sivárrá. Millióan tekintik ráadásnak a szeretetet, holott lehetne ez a tengely is. Rohannak mindennapjaink terheivel, építik karrierjüket, futnak a munkába, futnak a boltokba, hogy még többet vegyenek és vigyenek haza, és futnak a szórakozásaikra. Ezekre fordítják energiáik legnagyobb részét, miközben legfontosabb kapcsolataik gondozás hiján kiszáradnak és eltorzulnak.

A kiscsaládok és csonka családok korszakában nagyobb szükségünk van a szeretet biztonságára mint őseinknek valaha volt. Változások mindig jönnek, de azt a változást, amire nekünk van szükségünk, csak mi küzdhetjük ki. Minél többünknek sikerül, annál kevésé lesz ijesztő lakhely a Föld.

Gordon iskola

süti beállítások módosítása